Főszervező

Horicsányi Attila

Elérhetőség: termtudtabor@eotvos.elte.hu

Negyedéves fizikushallgató vagyok az ELTE-n. 2015 óta veszek részt a TermTudTábor szervezésében, a tavalyi évtől főszervezőként. Számomra a Tábor az egyik legnagyobb élmény, amit egyetemistaként átéltem. Remélem, a következő Táborban is remekül érzitek majd magatokat, miközben hasznos is lesz számotokra az itt töltött idő! CV

horicsanyia

Biológia

Bányai Vidor

banyaiv

Filipszki László

Filipszki László vagyok, másodéves biológia-kémia tanár szakos hallgató; a biológián belül leginkább a növénytan, az ökológia és az etológia érdekel. Szeretek olvasni, kerékpározni, túrázni, gyûjtöm a társasjátékokat (meg persze játszom is velük) és önkéntes vagyok a Fõvárosi Állatkertben. A TermTudTáborban másodszor veszek részt, ismét nagyon várom.

filipszkil

Fülöp Máté

Fülöp Máté vagyok, harmadéves a biológia BSc-n. A biológia széles területén belül leginkább a molekuláris biológia és a biokémia iránt érdeklődöm. Harmadjára veszek részt a Tábor szervezésében, immár a szekciónk egyik vezetőjeként várom, hogy megismerkedhessek az idei táborozókkal. Rendszeresen edzek, sokféle sportágat kipróbáltam már, így a szabadidős programok közül a sportért leszek felelős.

fulopm

Garamszegi Péter

garamszegip

Imrefi Ildikó

Elsőéves biológus Msc hallgató vagyok, a tábor szervezésében idén harmadjára veszek részt. A biológián belül sok minden foglalkoztat, leginkább a gombák, de rajtuk kívül még más mikrobák, a növények és a különböző mikroszkópos technikák állnak közel az érdeklődésemhez. Jelenleg gyökérkolonizáló gombák (sötét szeptált endofitonok) növényekre gyakorolt hatásának vizsgálatával foglalkozom.

imrefii

Szebik Huba

Szebik Huba, végzős biológushallgató vagyok. Régóta érdekel a biológia, egyetemi tanulmányaim befejezése után kutatóként szeretnék dolgozni. 2016 óta az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben vagyok TDK hallgató, az agresszió és a szorongás neurobiológiájának kutatásával foglalkozom. A IV. Természettudományos Tábor szervezésében vettem részt először.

szebikh

Tamás Bálint

Tamás Bálint vagyok, 2016-ban kezdtem biológia szakon. Kezdetektől fogva a neurobiológia érdekelt leginkább, így be is álltam a SOTE egy ilyen területen tevékenykedő csoportjába. Elsősorban mókusmajmok ujjának, és patkányok bajszának érzékelésével foglalkozunk. Korábban sok különféle táborban részt vettem már, de a 2017-es TermTudTáborban próbálhattam ki magam először szervezőként. Nagyszerű élmény volt átélni a szervezéssel járó kihívásokat és a sikereket, így izgatottan várom a folytatást.

tamasb

Zsilák Borbála

zsilakb

Fizika

Janosov Milán

Tanulmányaimat az ELTE Fizika BSc (2010-2013), majd Biofizikus MSc (2013-2016) szakán végeztem kitüntetéses diploma-minősítéssel. Jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) vagyok PhD hallgató, ahol 'big data' és hálózatkutatási területtel foglalkozom. Alapszakos éveimben optikai bioszenzorok területén végeztem kutatást, míg a mesterképzés alatt a kollektív mozgás területéhez tartozó, valós robotikai rendszeren is alkalmazható csoportos üldözési modell fejlesztésével kezdtem el foglalkozni. A tábor szervezésében az első évtől kezdve részt veszek. CV

janosovm

Major András

majora

Mezősi Máté

mezosim

Plaszkó Noel

Plaszkó Noel vagyok, másodéves fizika hallgató. Ez a második alkalom, hogy részt veszek a táborban. Jelenleg szilárdtestfizikával, azon belül pedig szupravezetéssel és qubitek előállításával foglalkozom. Szabadidőmben szívesen zongorázom és teniszezem.

plaszkon

Vass Máté

vassm

Földrajz–földtudomány

Csolák Dániel

Csolák Dani vagyok, másodéves földrajz alapszakon. Társadalom- és gazdaságföldrajzi témákkal foglalkozom szívesen, jelenleg leginkább a területi egyenlőtlenségek vizsgálata a legérdekesebb terület számomra. Első alkalommal veszek részt a Tábor szervezésében.

csolakd

Lukács Tamás

Tamás vagyok, elsőéves geofizikus PhD hallgató. Az első tábor óta vagyok szervező, valamint három éven keresztül főszervezőként fogtam össze a tábor dolgait. Alapvetően a geofizikai célú NMR mérések érdekelnek, jelenleg NMR mérések modellezésével és inverziójával foglalkozom.

lukacst

Németi Kornél

Németi Kornél vagyok, elsőéves földtudományi alapszakos hallgató. 2016 óta vagyok a Collegium bejáró tagja. A földtudományon belül leginkább a geofizika területe érdekel. Első alkalommal veszek részt a Tábor szervezésében, korábban kétszer résztvevő is voltam.

nemetik

Stodola Bálint

Sziasztok! Stodola Bálint II. éves földrajz–történelem osztatlan tanárszakos hallgató vagyok. Immáron másodszor veszek részt a tábor szervezésében. A földrajzon belül a társadalomföldrajz érdekel. Várom, hogy minél több leendő geográfust megismerjek!

stodolab

Informatika

Boros Attila

Harmadéves alapszakos informatikus hallgató vagyok. 2015 óta vagyok az Eötvös Collegium tagja. A programozás mellett mindig is érdekeltek a természettudományok és az, hogy miként lehet ezeket összhangban alkalmazni új ötletek megvalósításában. Többször segédkeztem a Collegium által szervezett programok legonyolításában és idén immár másodjára veszek részt a TermTudTábor szervezésében is.

borosa

Fonyó Viktória

fonyov

Leitereg András

leiterega

Luksa Norbert

Harmadéves informatikus hallgató vagyok, az Eötvös Collegium Választmányának elnöke. A tavalyi TermTudTábor alatt szervezőként rengeteg élménnyel gyarapodtam, így örömömre szolgál, hogy idén is részese lehetek a nyár legjobb táborának! Remélem nektek is tetszeni fog! :)

luksan

Nagy Vendel

nagyv

Kémia

Barabás Gergő

Barabás Gergõ vagyok, osztatlan angol-kémia tanárszakos hallgató, így velem elsõsorban a Kémia szekcióban találkozhattok. Korábban magam is részt vettem az Eötvös Természettudományos Táborban (szám szerint a II.-ban), így van tapasztalatom arról, hogy milyen a tábor táborozóként. A IV. tábortól kezdve aktívan részt veszek a szervezési munkálatokban, és minden évben nagy örömmel tölt el, hogy láthatom, mennyi lelkes gimnazista jön táborba. A tábor hatalmas élményt és tapasztalatot jelentett nekem, és szeretném, ha a Ti is hasonló élményeket szerezhetnétek a tábor ideje alatt. Szabadidõmben szeretek olvasni (elsõsorban fantasy és YA-könyveket), filmezni-sorozatozni (nagyon sok mûfajban), és szívesen fényképezek.

barabasg

Hudáky Márton

Hudáky Márton vagyok, harmadéves alapszakos vegyész hallgató. Sok táborban vettem már részt szervezőként is. Várom a következőt nagyon!

hudakym

Pusztai Árpád

Pusztai Árpád vagyok, elsőéves kémia BSc-s hallgató a ELTE-n és az Eötvös Collegium tagja. Az érdeklődési köröm a természettudományokon belül elégé széles körökben mozog, de jelenleg a homogén folyadékok molekuláris szerkezetével foglalkozom. Először veszek részt a tábor szervezésében.

pusztaia

Samu Viktor

Samu Viktor, másodéves vegyész mesterszakos hallgató vagyok, 2012 óta az Eötvös Collegium tagja. Idén már negyedik éve veszek részt aktívan a Tábor szervezésében.

samuv

Szemes András

Szemes András vagyok, másodéves a kémia BSc képzésen. Leginkább a szerves kémia preparatív oldala érdekel, egyetemi követelményeken kívül egy kutatócsoportban foglalkozom ezzel. Másodjára veszek részt a szervezői munkában, remélem, sokaknak érdekes programokat tudunk majd nyújtani.

szemesa

Matematika

Keliger Dániel

keligerd

Nagy Gergely

Másodéves alkalmazott matematikus hallgató vagyok az ELTE-n. A matematika szinte minden területe érdekel. 2015 óta vagyok az Eötvös Collegium tagja, a tábor szervezésében most veszek részt először.

nagyg

Nagy Kartal

nagyk

Pintér Richárd

Pintér Richárd vagyok, az ELTE harmadéves osztatlan matematika- és fizikatanár szakos hallgatója. A Természettudományos táborba (és az egyetemre) jövetelem előtt már számos táborban vettem részt illetve szerveztem különböző programokat, így elmondhatom, hogy nagy tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy egy gyermeket milyen elfoglaltságok kötnek le a leginkább – még akkor is így van ez, hogy ha jelenleg egy kifejezetten más érdeklődési körű tanulói csoportról van szó. Nyilvánvalóan itt előnyben kell részesíteni a szellemi kikapcsolódást a tisztán fizikaival szemben, és bár utóbbira is fordítunk figyelmet és időt a táborban, az általam szervezett társasjátékestnek és akadályversenynek is óriási sikere szokott lenni. Tovább

pinterr

Schefler Gergő

Elsőéves matematika hallgató vagyok, Szatmárnémetiből, Erdélyből származom. Középiskolában sok versenyen vettem részt, kedvenc témaköreim az algebra és a geometria, de a fizikához kötődő feladatokat is szeretem. Alapvetően kíváncsi természetû vagyok, de ha megfelelő a téma, bele tudom élni magam a magyarázásba is. A célom, hogy a lehető legtöbb mindent megtudjak a világról.

scheflerg

Szajbély Zsigmond

Szajbély Zsigmond vagyok, elsõéves alkalmazott közgazdaságtan alapszakos hallgató az ELTE-n. Ebben az évben veszek részt elõször a Tábor szervezésében. A közgazdaságtan olyan terület, mely a természettudományok és a társadalomtudományok a határterülete. Egy olyan szakma, melyrõl általában csak homályos elképzelése van egy középiskolásnak. Igyekszem törekedni rá, hogy ez a tábor végére változzon! :) Egyébként szenvedélyes sakkozó, és Collegiumi Sportbizottság elnöke vagyok. Remélem találkozunk nyáron! :)

szajbelyzs


Támogató partnerek

Eötvös József Collegium ELTE ELTE TTK ELTE IK MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Program Richter Gedeon NKA Morgan Stanley