Biológia szekció

Kedvenc tantárgyad a biológia? Mindig is antropológus, agykutató, orvos, madarász, ökológus akartál lenni? Vagy csak szimplán érdekel a természet, a téged körülvevő élőlények működése? Itt a helyed! Jelentkezz az Eötvös Természettudományos Tábor biológia szekciójába!
A velünk töltött egy hét alatt betekinthettek, milyen kutatások folynak éppen az ELTE-n, kulisszatitkokat ismerhettek meg az egyetemi életről, megtudhatjátok, hogyan vállhat belőletek is kutató. Korábbi években a táborozók meghallgathatták mi mindenről mesélhetnek nekünk a csontok; mit tudunk az alvás neurobiológiájáról, mire jók az őssejtek; hogy nézhetünk bele sebészeti beavatkozás nélkül az állatok agyába; hogyan hoznak létre a kutatók világító muslicákat. Mindemellett a gombák fantasztikus világából is ízelítőt kaphattak, és nem mindennapi történeteket hallgathattak a magyarországi védett emlősök életéről. Idén is hasonlóan sokszínű és izgalmas programokkal készülünk nektek.


Fizika Szekció

Mikor és miért jelentkezzek ebbe a szekcióba?
Ha szereted a fizikát, annyira, hogy a középiskolai fizikaórák már nem elegendőek számodra; ha érdekel, manapság mivel foglalkozik egy fizikus, és mire is lesz jó, ha megtanulod, mi az az "úri törvény", sőt, akár Te magad is egyszer kutatófizikus szeretnél lenni, akkor itt a helyed! A tábor keretein belül számos fizikus munkájába nyerhetsz betekintést előadásokon és szervezett látogatásokon keresztül (pl. a Wigner Fizikai Kutatóközpontba).
Miről szólnak a szervezett programok?
A tábor alatt olyan ismeretterjesztő előadásokat hallgathatsz meg fizikusoktól, amik a jelenleg aktívan kutatott területekről szólnak, és lehetőségetek nyílik feltenni Nekik azokat a kérdéseket, amikre mindig is kíváncsiak voltatok! Ezen kívül más tudományterületekről szóló előadásokat is hallhattok a földrajztól a kémián át a gazdaságtudományig!
Mi várható a szervezett programokon kívül?
A tábor nem csak a szakmai programok miatt érdekes, hanem azért is, mert találkozhatsz a jövő természettudósaival az Eötvös Collegium diákjai, és a tábor többi résztvevőjének személyében. Esti társasozások, beszélgetések, és egyéb közösségi programok során megismerkedhetsz a tábor szervezőivel és táborozó társaiddal, ami szemléletformáló lehet valamennyi középiskolás számára.
Kik a tábor szervezői?
Mi magunk is egyetemista diákok vagyunk, így elsőkézből hallhattok véleményeket és tapasztalatokat az egyetemi élettel és korai kutatási lehetőségekkel kapcsolatban.


Földrajz-Földtudomány Szekció

Kiket várunk?
A földrajz-földtudomány szekcióba várunk mindenkit, akit érdekel bolygónk működése, a társadalom aktuális folyamatai és kérdései, és szeretne egy felejthetetlen hetet eltölteni hasonló érdeklődésű emberrel, sok izgalmas programmal.
Milyen programokkal készülünk?
Szekciónkban sokrétű programmal készülünk, meglátogatjuk az ELTE Ásványtárát, felfedezzük az egyetem meteorológiai állomását, ezen felül szervezünk kirándulásokat külső kutatóközpontokba, az elmúlt években például felkerestük a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumot, és számos egyéb helyszínt.
Mik voltak korábbi táborozóink kedvenc élményei?
Táborozóink visszajelzése alapján a legjobb élményük az volt, hogy kipróbálhattak korszerű mérőeszközöket, például egy földradart, és sokat tudtak meg az egyetemi légkörről a szervezőkkel folytatott beszélgetések gyümölcseképp.


Gazdaságtudományi Szekció

Kik is vagyunk?
A gazdaságtudományi szekció az Eötvös Természettudományos Tábor legfiatalabb szekciójaként is emlegethető, hiszen tavaly szerveztük meg először. Csapatunk között vannak nemzetközi gazdaság, pénzügyi matek, marketing, menedzsment és számvitel érdeklődésűek is, így biztosítjuk számotokra a programok sokszínűségét.
Jelentkezz hozzánk, ha

  • ‌Kíváncsi vagy, hogy mivel foglalkozik egy közgazdász‌.
  • ‌Szívesen belekóstolnál az egyetemi és a kollégiumi mindennapokba, a határidők és a dolgozatok terhétől mentes környezetben.
  • ‌Még nem vagy biztos abban, hogy milyen területen szeretnél továbbtanulni és nyitott vagy az újdonságokra.
  • Produktívan töltenél el egy hetet a nyárból és az érdekes szakmai programok mellett hasonlóan motivált és érdeklődő emberekkel találkoznál.

Mire számíthatsz?
Délelőttönként lehetőségetek lesz kötetlen előadások keretében megismerkedni az ELTE GTK oktatóival, valamint interaktív és játékos tanulásban vehettek részt, míg a nap végén izgalmas közösségi programok fogják színesíteni az együtt töltött időt. Ha jelentkeztek, egy emlékezetes hetet tölthettek nálunk úgy, hogy a végére nagyobb rálátásotok lesz a gazdaságtudomány világára.


Informatika Szekció

Az Informatikai Szekció idén is szeretettel vár Benneteket a természettudományos táborba! Íme egy rövid bemutató, miért is érdemes jelentkeznetek hozzánk, milyen élményekben lehet részetek.
Milyen programok várhatóak a hét során?
A közösségi rendezvények mellett szakmai programok is várnak Rátok. A kódolási érdekességektől a különleges algoritmusokon át a kihívást jelentő feladatokig mindenfélével találkozhattok. A korábbi évek táborozói bepillantást nyerhettek például a mesterséges intelligencia, robotika, kriptográfia és kvantumszámítás világába.
Miért jelentkezzek az informatika szekcióba?
Célunk, hogy a tábor ideje alatt felfedezhessétek az informatika sokrétű világát. Ez alatt az egy hét alatt lehetőségetek nyílik megismerni az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) épületeit, találkozni inspiráló tanárokkal és lelkes hallgatókkal az Informatikai Karról, akik szívesen mesélnek az egyetemi életről, tárgyakról is.
Interaktív gyakorlatok, bemutatók és előadások során alkalmatok lesz kipróbálni magatokat az informatikában, bővíteni meglévő ismereteiket, valamint ízelítőt kaphattok erről a pályáról, ami segíthet a továbbtanulási döntésben.


Kémia Szekció

Miért jelentkezz?
Ha kilencedik, tizedikes vagy tizenegyedikes vagy, és érdekel a kémia, akkor itt a helyed. A táborban egy csomó hasonló érdeklődésű körű kortársaddal ismerkedhetsz meg és akár életre szóló barátságokat is köthetsz. Emellett betekintést nyerhetsz az egyetemisták és a kutatások világába is.
Milyen programokra lehet számítani?
A szakmai napokon délelőtt meghívott előadók jönnek, akik különböző érdekes témákat mutatnak be. Míg délután labor foglalkozásokat tartunk az ELTE-n, ahol te is kipróbálhatod magad.
Melyik a legjobb szekciós program?
Szerintünk egyértelműen a laborozások. Általában szervetlen, szerves és analitikai kémia laborokat szervezünk, ahol érdekes és látványos kísérleteket próbálhattok ki, és természetesen rengeteget tanulhattok gyakorlati gyakorlati úton.


Matematika Szekció

Tizedikes vagy tizenegyedikes vagy, és érdekel a matematika? Szeretnél egy felejthetetlen hetet eltölteni olyanokkal, akik hozzád hasonlóan rajonganak a tudományért? Akkor jó helyen jársz!
Idén nyáron ismét megnyitja kapuit a Természettudományos Tábor Matematika Szekciója, ahová szeretettel várunk minden középiskolást, aki szívesen mélyedne el a matematika világában – akár csak hobbiból, akár komolyabb jövőbeli tervekkel.
A tábor során nemcsak izgalmas előadások és interaktív foglalkozások várnak rád, hanem azt is felfedezheted, hogyan kapcsolódik a matematika más tudományterületekhez, mint például a fizika, informatika, nyelvészet, zene vagy képzőművészet. Meg fogsz lepődni, mennyi helyen találkozhatsz vele a hétköznapokban is!
És hogy milyen programokkal készülünk? Lesznek kreatív órák, gondolatébresztő előadások, közös játékok és felfedezések. Megismerheted az Eötvös Collegiumot, bejárhatod az ELTE Lágymányosi Campusát, és első kézből kaphatsz képet arról, milyen az egyetemi élet – közvetlenül egyetemistáktól, akik saját élményeikkel is inspirálnak majd.
Miért érdemes eljönnöd? Mert itt nemcsak tanulni lehet, hanem barátkozni is. Egy hétig egy vidám, támogató és közvetlen közösség része lehetsz, ahol életre szóló élményeket és kapcsolatokat szerezhetsz.
Csatlakozz hozzánk, és éld át Te is a tábor különleges hangulatát! Találkozzunk júliusban!

Támogató partnerek

Eötvös József Collegium ELTE ELTE TTK ELTE IK ELTE GTK MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
Nemzeti Tehetség Program Richter Gedeon NKA Belügyminisztérium