Biológia szekció

Kedvenc tantárgyad a biológia? Mindig is antropológus, agykutató, orvos, madarász, ökológus akartál lenni? Vagy csak szimplán érdekel a természet, a téged körülvevő élőlények működése? Itt a helyed! Jelentkezz az Eötvös Természettudományos Tábor biológia szekciójába!
A velünk töltött egy hét alatt betekinthettek, milyen kutatások folynak éppen az ELTE-n, kulisszatitkokat ismerhettek meg az egyetemi életről, megtudhatjátok, hogyan vállhat belőletek is kutató. Korábbi években a táborozók meghallgathatták mi mindenről mesélhetnek nekünk a csontok; mit tudunk az alvás neurobiológiájáról, mire jók az őssejtek; hogy nézhetünk bele sebészeti beavatkozás nélkül az állatok agyába; hogyan hoznak létre a kutatók világító muslicákat. Mindemellett a gombák fantasztikus világából is ízelítőt kaphattak, és nem mindennapi történeteket hallgathattak a magyarországi védett emlősök életéről. Idén is hasonlóan sokszínű és izgalmas programokkal készülünk nektek.

Biológia szekció

Fizika Szekció

Mikor és miért jelentkezzek ebbe a szekcióba?
Ha szereted a fizikát, annyira, hogy a középiskolai fizikaórák már nem elegendőek számodra; ha érdekel, manapság mivel foglalkozik egy fizikus, és mire is lesz jó, ha megtanulod, mi az az "úri törvény", sőt, akár Te magad is egyszer kutatófizikus szeretnél lenni, akkor itt a helyed! A tábor keretein belül számos fizikus munkájába nyerhetsz betekintést előadásokon és szervezett látogatásokon keresztül (pl. a Wigner Fizikai Kutatóközpontba).
Miről szólnak a szervezett programok?
A tábor alatt olyan ismeretterjesztő előadásokat hallgathatsz meg fizikusoktól, amik a jelenleg aktívan kutatott területekről szólnak, és lehetőségetek nyílik feltenni Nekik azokat a kérdéseket, amikre mindig is kíváncsiak voltatok! Ezen kívül más tudományterületekről szóló előadásokat is hallhattok a földrajztól a kémián át a gazdaságtudományig!
Mi várható a szervezett programokon kívül?
A tábor nem csak a szakmai programok miatt érdekes, hanem azért is, mert találkozhatsz a jövő természettudósaival az Eötvös Collegium diákjai, és a tábor többi résztvevőjének személyében. Esti társasozások, beszélgetések, és egyéb közösségi programok során megismerkedhetsz a tábor szervezőivel és táborozó társaiddal, ami szemléletformáló lehet valamennyi középiskolás számára.
Kik a tábor szervezői?
Mi magunk is egyetemista diákok vagyunk, így elsőkézből hallhattok véleményeket és tapasztalatokat az egyetemi élettel és korai kutatási lehetőségekkel kapcsolatban.

Fizika szekció

Földrajz-Földtudomány Szekció

Kiket várunk?
A földrajz-földtudomány szekcióba várunk mindenkit, akit érdekel bolygónk működése, a társadalom aktuális folyamatai és kérdései, és szeretne egy felejthetetlen hetet eltölteni hasonló érdeklődésű emberrel, sok izgalmas programmal.
Milyen programokkal készülünk?
Szekciónkban sokrétű programmal készülünk, meglátogatjuk az ELTE Ásványtárát, felfedezzük az egyetem meteorológiai állomását, ezen felül szervezünk kirándulásokat külső kutatóközpontokba, az elmúlt években például felkerestük a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumot, és számos egyéb helyszínt.
Mik voltak korábbi táborozóink kedvenc élményei?
Táborozóink visszajelzése alapján a legjobb élményük az volt, hogy kipróbálhattak korszerű mérőeszközöket, például egy földradart, és sokat tudtak meg az egyetemi légkörről a szervezőkkel folytatott beszélgetések gyümölcseképp.

Földrajz-Földtudomány szekció

Gazdaságtudományi Szekció

Kik is vagyunk?
A gazdaságtudományi szekció az Eötvös Természettudományos Tábor újdonságaként is emlegethető, hiszen idén szervezzük meg először. Csapatunk között vannak nemzetközi gazdaság, pénzügyi matek, marketing, menedzsment és számvitel érdeklődésűek is, így biztosítjuk számotokra a programok sokszínűségét.
Jelentkezz hozzánk, ha

  • ‌Kíváncsi vagy, hogy mivel foglalkozik egy közgazdász‌.
  • ‌Szívesen belekóstolnál az egyetemi és a kollégiumi mindennapokba, a határidők és a dolgozatok terhétől mentes környezetben.
  • ‌Még nem vagy biztos abban, hogy milyen területen szeretnél továbbtanulni és nyitott vagy az újdonságokra.
  • Produktívan töltenél el egy hetet a nyárból és az érdekes szakmai programok mellett hasonlóan motivált és érdeklődő emberekkel találkoznál.

Mire számíthatsz?
Délelőttönként lehetőségetek lesz kötetlen előadások keretében megismerkedni az ELTE GTK oktatóival, valamint interaktív és játékos tanulásban vehettek részt, míg a nap végén izgalmas közösségi programok fogják színesíteni az együtt töltött időt. Ha jelentkeztek, egy emlékezetes hetet tölthettek nálunk úgy, hogy a végére nagyobb rálátásotok lesz a gazdaságtudomány világára.

Gazdaságtudományi szekció Gazdaságtudományi szekció

Informatika Szekció

Keves Középiskolások!
Az Informatikai Szekció szeretettel vár titeket idén is a természettudományos táborunkba! Ha kíváncsi vagy arra, hogy miért érdemes jelentkezned hozzánk, akkor hadd mutassam be azokat az okokat, amelyek igazán egyedivé teszik az élményt.
Milyen programok várhatóak a hét során?
A közösségi rendezvények mellett szakmai programok is várnak rátok. Az érdekes algoritmusoktól és kihívást jelentő feladatoktól az izgalmas előadásokig minden van. A korábbi évek során például a mesterséges intelligencia, robotika, kriptográfia és kvantumszámítás témaköreibe nyerhettek betekintést a táborozók. Máskor egy új, különös programnyelv elsajátításával próbálkozhattak.
Miért jelentkezzek az informatika szekcióba?
A hét során olyan programokban fogsz részt venni, amelyek célja az informatika sokrétű világának a felfedezése. A táborban lehetőséged nyílik megismerni az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) épületeit, találkozni inspiráló tanárokkal az Informatikai Karról és lelkes hallgatókkal, akik szívesen mesélnek az egyetemi életről, tárgyakról és készek megválaszolni a bennetek felmerülő kérdéseket. Interaktív gyakorlatok, bemutatók és előadások során kóstolhattok bele az egyetemi stílusba. Szeretettel várjuk azokat, akik szeretnék kipróbálni magukat az informatikában, akik már meglévő ismeretiket szeretnék bővíteni és azokat, akik arra várnak megerősítést, hogy ez a pálya nekik való-e a továbbtanulás szempontjából.

Informatika szekció Informatika szekció

Kémia Szekció

Miért jelentkezz?
Ha kilencedik, tizedikes vagy tizenegyedikes vagy, és érdekel a kémia, akkor itt a helyed. A táborban egy csomó hasonló érdeklődésű körű kortársaddal ismerkedhetsz meg és akár életre szóló barátságokat is köthetsz. Emellett betekintést nyerhetsz az egyetemisták és a kutatások világába is.
Milyen programokra lehet számítani?
A szakmai napokon délelőtt meghívott előadók jönnek, akik különböző érdekes témákat mutatnak be. Míg délután labor foglalkozásokat tartunk az ELTE-n, ahol te is kipróbálhatod magad.
Melyik a legjobb szekciós program?
Szerintünk egyértelműen a laborozások. Általában szervetlen, szerves és analitikai kémia laborokat szervezünk, ahol érdekes és látványos kísérleteket próbálhattok ki, és természetesen rengeteget tanulhattok gyakorlati gyakorlati úton.

Kémia szekció

Matematika Szekció

Tizedik vagy tizenegyedik osztályos diák vagy? Érdekel a matematika, és szeretnél hozzád hasonló emberekkel eltölteni egy csodálatos hetet?
Jó hírünk van számodra, mert akkor itt a helyed!
Idén is nagy szeretettel várja a Matematika Szekció a Természettudományos Táborba azokat a középiskolásokat, akik szeretik a matematikát, esetleg a jövőben szívesen foglalkoznának mélyebben is vele. Ezen a nyáron lehetőségetek nyílik betekinteni abba, hogy milyen formában jelenik meg a matematika más tudományágakban, ezáltal is kihangsúlyozva a tudomány fontos szerepét a mindennapokban. Hiszen legyen szó akár fizikáról, informatikáról, nyelvészetről, zenéről vagy képzőművészetről, a matematika mindenhol megtalálható.
Milyen programokkal készülünk?
Izgalmas foglalkozásokkal, kreatív és interaktív előadásokkal és órákkal készülünk nektek. Célunk az, hogy meg tudjuk mutatni nektek, hogy milyen sokszínű tudományágról van szó, amikor valaki a matematikát emlegeti. Emellett a tábor során nem csak az Eötvös Collegiumot, hanem az ELTE Lágymányosi Campusát is felfedezzük, betekintést nyerhettek abba, hogy hol, milyen környezetben zajlik az egyetemi képzés.
Miért gyere el?
A tábor nem csak szakmailag adhat sokat, hanem új embereket ismerhettek meg, új barátokra lelhettek itt, és egy igazán családias környezetben tölthettek el egy teljes hetet. A tábor szervezői egyetemisták, akik szívesen megosztják élményeiket és tapasztalataikat, ami hasznos lehet a későbbi pályaválasztásotok során.
Gyere és tapasztald meg Te is ezt a magával ragadó atmoszférát! Találkozzunk júliusban!

Matematika szekció

Támogató partnerek

Eötvös József Collegium ELTE ELTE TTK ELTE IK ELTE GTK MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
Nemzeti Tehetség Program Richter Gedeon NKA